2010. április 30., péntek

Az amatőr fényképek értéke - iTTiVOTT Budapest

fotó: Kalota Béla
Kalota Béla kicsit keserű ember. Három éve, 2006 őszén ismertem meg a Központi Antikváriumban - akkor, ott a legkeresettebb becsüsök egyike volt.

Béla amatőr fotósként lelkesedéssel figyelt fel arra a budapest gyűjteménybeli oldalra, amelyet Bujnovszky Tamás városképeiről mutattam neki a munka szünetében. Másnap két hatalmas szatyorral érkezett, bennük a nyolcvanas, kilencvenes évek kocsma, presszó és portálképeivel, melyeket annak idején saját emlékei megőrzésére kezdett készíteni. Az albumokat hónapokig a belső raktár könyvei fölött tároltuk és időnként bele-belenézve szóba került, mit is kezdhetnénk velük.

A fotóira tekintve ő is kezdte érezni, hogy az évek múlásával egyre érdekesebbé és értékesebbé válik az összegyűjtött anyag. Örömmel töltötte el a lehetőség, hogy készülhet egy, a budapest gyűjteménybeli munkáimhoz hasonló honlap, és vállalta, hogy saját forrásból digitalizáltatja a képeket.

Béla az általam ismert fotósok közül az egyetlen, aki képeinek egyedisége érdekében - őrült módon- a negatívjai egy részét kidobta. Ennek tudatában nagyon féltettük az albumbeli képeket, melyeket Pap István, idős, könyvtáros barátunk jókora táskákban vitt el és hozott vissza az antikváriumba a digitalizálás után. Kalota Béla a fényképek készítésekor nem gondolt még arra, hogy valaha hely-/gasztrotörténetű jelentőségűek lesznek a fotói - mégis, később visszasétált, és felírta a borozók, kiskocsmák, presszók jórészének pontos címét, mely révén a képek és adatok egyeztetését Kende Tamás elvégezhette.

Kalota Béla - immár archívvá vált - fényképgyűjteménye alapján megálmodott, közösségi élményt adó oldal, iTTiVOTT Budapest címmel, idén ősszel készült el, a Fodor János szerkesztette iNapló.hu gondozásában. Első körben az ELTE Bölcsészetinformatikai Minor szak hallgatóinak, az egykori fotók helyszínén, ma készült fotóival egészült ki, de várjuk a pesti és budai kiskocsmák, presszók egykori és mai törzsközönségének emlékeit - írásokat, fotókat - az iTTiVOTT Budapest oldalaira.

Kalota Béla kicsit keserű ember, mégis, úgy érzi, most értelmet nyert az élete. Nem is nézi meg egyedül az elkészült oldalt. - Majd velünk... - mondja.


fotó/logó: rónay gabi
iTTiVOTT Budapest - iNapló

iTTiVOTT Budapest - Facebook


Sándor Tibor várostörténész ajánlója -
FSZEK Budapest Gyűjtemény





Nincsenek megjegyzések: